2010-01-17 16:49
Túl vagyok az ebéden. Finom volt (vagy csak
én voltam nagyon éhes). Ezzel az utóbbi kijelentésemmel egyszer akaratlanul is
megsértettem kedves feleségemet, mert egy mennyei vasárnapi négyfogásos
költemény után ernyedten hátradőlve a széken így köszöntem meg az ebédet. Hol
vannak a régi szép idők..!
Egyébként a dolgok legújabb állása szerint családom áprilisra itt lehet már velem. Véletlenül se gondolja senki, hogy csak az ebédek hiányoznak... Igaz, hogy kicsiny ingatlanom egyre jobban felveszi egy legénylakás arculatát, mégsem ez a meghatározó. A családomat semmilyen pótcselekvés nem helyettesíti. Egyszerre áldás és átok a Skype: ezzel a programmal naponta hosszasan beszélünk ingyenesen, kis szerencsével (ha a technika nem szól közbe) láthatjuk is egymást, de éppen ez benne a tantaloszi kín: itt vannak, az orrom előtt és mégis fényévnyire távol.
Azt hiszem, azért filozofálok most annyit, mert mosogatnom kellene. Meg mosnom is. Igaz, erre kidolgoztam egy eljárást, lehet, hogy szabadalmaztatom. Naponta kétszer zuhanyozom, reggel és este, a kórházban meg mindig friss a fehér ruha. Így akár háromszor is fel tudom venni egy ingemet, és csak a fehérnemű szorul pótlásra, az meg jutányos áron beszerezhető.
De azt hiszem, megint beleütköztem az extrovertáltság határaiba.
Abba is hagyom, annál is inkább, mert hangversenyre megyek a közeli templomba. Hogy múljon az idő. Kíváncsi vagyok, milyen lesz. Ha kell, ha nem: elmesélem majd azt is...
Egyébként a dolgok legújabb állása szerint családom áprilisra itt lehet már velem. Véletlenül se gondolja senki, hogy csak az ebédek hiányoznak... Igaz, hogy kicsiny ingatlanom egyre jobban felveszi egy legénylakás arculatát, mégsem ez a meghatározó. A családomat semmilyen pótcselekvés nem helyettesíti. Egyszerre áldás és átok a Skype: ezzel a programmal naponta hosszasan beszélünk ingyenesen, kis szerencsével (ha a technika nem szól közbe) láthatjuk is egymást, de éppen ez benne a tantaloszi kín: itt vannak, az orrom előtt és mégis fényévnyire távol.
Azt hiszem, azért filozofálok most annyit, mert mosogatnom kellene. Meg mosnom is. Igaz, erre kidolgoztam egy eljárást, lehet, hogy szabadalmaztatom. Naponta kétszer zuhanyozom, reggel és este, a kórházban meg mindig friss a fehér ruha. Így akár háromszor is fel tudom venni egy ingemet, és csak a fehérnemű szorul pótlásra, az meg jutányos áron beszerezhető.
De azt hiszem, megint beleütköztem az extrovertáltság határaiba.
Abba is hagyom, annál is inkább, mert hangversenyre megyek a közeli templomba. Hogy múljon az idő. Kíváncsi vagyok, milyen lesz. Ha kell, ha nem: elmesélem majd azt is...
Hozzászólások
Pompéry Berlin
2010-01-17 23:52
Drága
Attendance!
Élmény a blogod és meggonodolandónak tartom, hogy azt valahol máshol is
(pl. NOL-blog, világblog, stb.) szélesebb körnek, elsősorban az otthon élőknek
is hozzáférhetővé tedd.
Szakmailag nem szorulsz tanácsra, magad is tudod immár egy hét után,
hogy fog ez menni, sőt, pazarul!
Ami az idegenséget illeti: nem eszik olyan forrón a kását, illetve nem
kell minden, feltételezhetőleg többnyire ártalmatlannak szánt megejegyzést
véresen mellreszívni. Igaz, Berlin sokkal nagyvonalúbb, nyitottabb és
multikultibb, mint egy álmos, poros sváb kisváros, de ott is láttak már
idegent.
De talán mindezekkel a vígasztaló jótanácsokkal máris elkéstem, mert egy
hét alatt szinte minden váratlan újdonság megtörtént Veled, ami valószínű.
Továbbá hidd el, minden csoda csak három napig tart - még Pirmasensben is.
reguska 2010-01-18 20:39
Kedves Attendance, egy élmény a naplódat olvasni. Izgalmas és vicces
egyaránt és az a szép benne, hogy mindez igaz történeten alapul. Csak így
tovább, várom a folytatást!!!! Sok sikert kívánok Neked és a Családodnak!!!!
Attendance 2010-01-22 07:10
Kedves
Hozzászólók!
Köszönöm
mindenkinek a biztatást, jó érzés, ha sikerül ezzel az irománnyal örömet
szereznem Nektek. Jó,
hogy gyűlnek a Ti történeteitek is itt, a Hozzászólások rovatban. Nem titkolt célom, hogy sztorizgassunk. Köszönöm!
&&&
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése