2010-09-18 23:36
Másfél hét. Ennyi van hátra a pirmasensi
küldetésből. Ennyit töltök még itt, puritán lakomban, a kék linóleumon, és nem
fogom már látni, hogyan vált sárgára az ablakom előtti fák koronája. És ennyi
adatik még a Pfalzi Köznaplónak is, hiszen, ha folytatom egyáltalán, sem
nevezhetem többé „pfalzinak”. Vár a Császárváros. Vár megint valami új, valami
teljesen más. Összecsomagolom a kis motyómat – gyűlt pár edényem, bútorom,
szőnyegem -, és begyömöszölöm az autóba, hűséges társamba, amelynek
kilométerórája vagy 20 000 km-rel többet mutat a kaland kezdete óta. Bele fog
férni mindenem. Amit itt gyűjtöttem, annak csak nagyon kis hányadát teszik ki
ezek az ingóságok. A többi idebent van – a krónikás most a mellkasa közepére
mutat. Van közte kincs, nagyon sok: tudás, tapasztalat, az élmény, hogy
mindenütt élnek jó emberek. Volt itt pár hihetetlen találkozásom. Most
csodálkozom rá, mennyi jóindulatú társat adott körém a sors ebben a kilenc
hónapban. Az ebédlőben tegnap megállt mellettem a röntgenes főorvos (közös
kalandjainkat lásd feljebb): éppen a tálcáját vitte vissza. Nagyon komoly
hangon, látható szomorúsággal megkérdezte: „Tényleg igaz, hogy elmegy?” És a
műtőben, miközben elláttam egy császármetszéssel frissen a világra segített
bébit, odasomfordál mellém a műtősnő, amúgy bemosakodva. Otthagyta az asztalt,
a kezében valami műszert lóbált, az operatőr hasztalan szólongatta a nyitott
hasüreg mellől. „Most hallom. Maga tényleg itthagy minket?” – kérdezte
megütődve. Az osztályos nővér pedig, miután bekötöttem az infúziót egy
újszülöttnek, akinek vénái eladdig vagy három kollégám támadását verték vissza,
nagyot sóhajtott, és megjegyezte: „Ha maga elmegy, ezen az osztályon csak
fakezűek maradnak...”
Mindez egyetlen nap alatt. És még akkor nem is említettem azt a takarítónőt az újszülöttosztályról, aki, miután megtudta, hogy magyar vagyok, egy reggel azzal fogadott a folyosón, hogy énekeljem el vele azt a dalt a habos süteményről, amit magyar származású édesanyjától tanult valamikor még időszámításunk előtt. „Das Lied über das Chabosch Schütemenj” – így mondta. Magyarul ugyanis nem beszélt már egy szót sem. És rákezdtük ott a folyosón, hogy „Jaj, de jó a habos sütemény, mogyoró van az ő tetején...” Van még talán, akinek ez ismerős.
Istenem, Bécs. Szombathelyi lévén, úgy nőttem fel, hogy naponta olvashattam a város közepén egy útjelző táblán: Wien 120 km. A proletárdiktatúra diszkrét bája. Mert nemhogy Bécsig, de a magyar földön elterülő Felsőcsatárig (15 km) sem mehettünk, mivel már az is a „határsávba” esett. Ausztriába három évente utazhattunk, ha megkaptuk az engedélyt és a valutakeretet, ami, ha jól emlékszem, mai árfolyamon vagy 20 Euró lehetett (mekkora pénz volt az!) Bécsre, a történelmi világvárosra még a közelmúltig is amolyan ígéret földjeként tekintettem. Például eszembe sem jutott volna soha ott állást keresni. És még most is kicsit szédülten kapkodom a fejemet, hogy én... Bécsben... vezető gyermek-aneszteziológus...
Kicsit szédülten kapkodtam a fejemet akkor is, mikor a közelmúltban néhányszor autózni voltam kénytelen a Kétfejű Sas városában. Amelyik utca nem kétszer három sávos, azt már nem is Strassénak, csak Gassénak nevezik. Ömlik a forgalom, és mire az ember nagy nehezen beverekedi magát a belső sávba, a GPS lágy női hangon megszólal: „Fordulj jobbra!” Persze. Te meg fel. Az orvosi kamara a belvárosban található, tündérszép helyen, pazar épületben. Volt alkalmam megcsodálni, mert pilótanyelven szólva háromszor „repültem rá”, míg egyszer meg tudtam állni a bejárat előtt, az előző két alkalommal továbbsodort az autóáradat. Nem rendelkezem ugyanis a szakirodalomban „fuvaros génnek” nevezett geno- és fenotípussal, azaz azzal a fajta idegrendszerrel, amelyik képessé tenne ötezer autós kollégával a hátam mögött egyszer csak megállni a járdaszélen, kitenni a vészvillogót és flegmán besétálni az épületbe. Hadd dudáljanak. (Erről jut eszembe, az is felette bájos, hogy a város határában, a Wien tábla alatt, mintegy kiegészítésképpen ott virít a „Tülkölni tilos!” jelzés... Kevesen tartják be a reggeli csúcsforgalomban.)
S ha mégis sikerül valahol kiállni az áradatból, a következő tétel: a parkolóhely-keresés. Több esélye van az embernek előtanulmányok nélkül, a fejére húzott alsógatyával letenni egy Boeing-747-est a kifutópályán, mint Bécsben szabályosan parkolni. Én már megfejtettem, honnan meríti a helyi önkormányzat látszólag kifogyhatatlan gazdagságát. A büntetőcédulákból, barátaim. Meg a parkológarázsok bevételeiből.
De ha már a kamaránál tartunk, az utókor okulására hadd regélem el, mi minden kell ahhoz, hogy az embert felvegyék az Ausztriai Orvosok Nyilvántartásába. Nohát.
Először is persze a diploma és a szakvizsgák hiteles másolata és hiteles fordítása. Aztán az úgynevezett „Konformitás-igazolás” és a „Jó hírnév igazolása”. (Ez utóbbi az angol Certificate of Good Standing, illetve a jól csengő nevű Unbescholtenheitsbestätigung magyarra ferdítése. Lényege, hogy én, mint orvos, eddig nem adtam okot panaszra.) A szóban forgó okmányokat egy erre felhatalmazott hatóság állítja ki, szerintük maximum 62 munkanap alatt, szerintem volt az 90 is. Ezeket persze szintén hitelesen le kell fordíttatni. Kell továbbá egy erkölcsi bizonyítvány (és annak hiteles fordítása), mivel én egy ideje Németországban élek, innen is (itt a neve Strafregisterauszug). Ha ez is megvan, akkor már csak az állampolgárság igazolása, a születési és házassági anyakönyvi kivonatok hiteles másoltatása és fordíttatása van hátra és 2 db. igazolványkép. És kész. Egyszerű, nem?
No igen, és kell még hozzá egy jótékony munkaadó, aki telefonon odaszól a kamarának. A Wiener Aerztekammer honlapján ugyanis az áll, hogy ha a fentieket benyújtjuk, részükről a hivatalos ügyintézés pikkpakk 30-60 nap alatt meg is van... Leendő munkaadóm telefonjának hála, helyben megvárhattam, tartott vagy 17 percig. Így most osztrák orvos (is) vagyok, lajstromba vettek, lajstromszámom: 27880.
A kórház rendelkezésünkre bocsátott egy kis lakást is, így bécsi lakos is lettem legkisebb fiammal együtt, akit közben benyomtunk egy bécsi gimnáziumba: két hét múlva kezd, kéretik szorítani neki!!! A másik kettőt (még) nem sikerült elhelyezni, feleségem, Frau Attendance is megtartja szombathelyi praxisát, így a család újragegyesülése még várat magára, illetve a hétvégekre fog korlátozódni. Nem nagyon látjuk még át, hogy-mint lesz: a kaland folytatódik. Ha igény mutatkozik rá (ha nem, akkor is), valahogy szerét ejtem majd, hogy arról is beszámoljak. Jó...?
De addig még két hét van itt, a színesedő Pfalzban. És nyakra-főre ügyelek. Ma is, holnap is. És kedden (akkor bentalvósat), szerdán (akkor behívósat), csütörtökön (bentalvós), szombaton (behívós), vasárnap (bentalvós), végül kedd (behívós). Cukorfalat főnököm egyéb kommunikációs csatorna híján valószínűleg így adja tudtomra gondterheltségét távozásom miatt. Sebaj. Állok elébe.
Illetve most fekszem, mert éjjel lett megint.
Még jelentkezem.
Mindez egyetlen nap alatt. És még akkor nem is említettem azt a takarítónőt az újszülöttosztályról, aki, miután megtudta, hogy magyar vagyok, egy reggel azzal fogadott a folyosón, hogy énekeljem el vele azt a dalt a habos süteményről, amit magyar származású édesanyjától tanult valamikor még időszámításunk előtt. „Das Lied über das Chabosch Schütemenj” – így mondta. Magyarul ugyanis nem beszélt már egy szót sem. És rákezdtük ott a folyosón, hogy „Jaj, de jó a habos sütemény, mogyoró van az ő tetején...” Van még talán, akinek ez ismerős.
Istenem, Bécs. Szombathelyi lévén, úgy nőttem fel, hogy naponta olvashattam a város közepén egy útjelző táblán: Wien 120 km. A proletárdiktatúra diszkrét bája. Mert nemhogy Bécsig, de a magyar földön elterülő Felsőcsatárig (15 km) sem mehettünk, mivel már az is a „határsávba” esett. Ausztriába három évente utazhattunk, ha megkaptuk az engedélyt és a valutakeretet, ami, ha jól emlékszem, mai árfolyamon vagy 20 Euró lehetett (mekkora pénz volt az!) Bécsre, a történelmi világvárosra még a közelmúltig is amolyan ígéret földjeként tekintettem. Például eszembe sem jutott volna soha ott állást keresni. És még most is kicsit szédülten kapkodom a fejemet, hogy én... Bécsben... vezető gyermek-aneszteziológus...
Kicsit szédülten kapkodtam a fejemet akkor is, mikor a közelmúltban néhányszor autózni voltam kénytelen a Kétfejű Sas városában. Amelyik utca nem kétszer három sávos, azt már nem is Strassénak, csak Gassénak nevezik. Ömlik a forgalom, és mire az ember nagy nehezen beverekedi magát a belső sávba, a GPS lágy női hangon megszólal: „Fordulj jobbra!” Persze. Te meg fel. Az orvosi kamara a belvárosban található, tündérszép helyen, pazar épületben. Volt alkalmam megcsodálni, mert pilótanyelven szólva háromszor „repültem rá”, míg egyszer meg tudtam állni a bejárat előtt, az előző két alkalommal továbbsodort az autóáradat. Nem rendelkezem ugyanis a szakirodalomban „fuvaros génnek” nevezett geno- és fenotípussal, azaz azzal a fajta idegrendszerrel, amelyik képessé tenne ötezer autós kollégával a hátam mögött egyszer csak megállni a járdaszélen, kitenni a vészvillogót és flegmán besétálni az épületbe. Hadd dudáljanak. (Erről jut eszembe, az is felette bájos, hogy a város határában, a Wien tábla alatt, mintegy kiegészítésképpen ott virít a „Tülkölni tilos!” jelzés... Kevesen tartják be a reggeli csúcsforgalomban.)
S ha mégis sikerül valahol kiállni az áradatból, a következő tétel: a parkolóhely-keresés. Több esélye van az embernek előtanulmányok nélkül, a fejére húzott alsógatyával letenni egy Boeing-747-est a kifutópályán, mint Bécsben szabályosan parkolni. Én már megfejtettem, honnan meríti a helyi önkormányzat látszólag kifogyhatatlan gazdagságát. A büntetőcédulákból, barátaim. Meg a parkológarázsok bevételeiből.
De ha már a kamaránál tartunk, az utókor okulására hadd regélem el, mi minden kell ahhoz, hogy az embert felvegyék az Ausztriai Orvosok Nyilvántartásába. Nohát.
Először is persze a diploma és a szakvizsgák hiteles másolata és hiteles fordítása. Aztán az úgynevezett „Konformitás-igazolás” és a „Jó hírnév igazolása”. (Ez utóbbi az angol Certificate of Good Standing, illetve a jól csengő nevű Unbescholtenheitsbestätigung magyarra ferdítése. Lényege, hogy én, mint orvos, eddig nem adtam okot panaszra.) A szóban forgó okmányokat egy erre felhatalmazott hatóság állítja ki, szerintük maximum 62 munkanap alatt, szerintem volt az 90 is. Ezeket persze szintén hitelesen le kell fordíttatni. Kell továbbá egy erkölcsi bizonyítvány (és annak hiteles fordítása), mivel én egy ideje Németországban élek, innen is (itt a neve Strafregisterauszug). Ha ez is megvan, akkor már csak az állampolgárság igazolása, a születési és házassági anyakönyvi kivonatok hiteles másoltatása és fordíttatása van hátra és 2 db. igazolványkép. És kész. Egyszerű, nem?
No igen, és kell még hozzá egy jótékony munkaadó, aki telefonon odaszól a kamarának. A Wiener Aerztekammer honlapján ugyanis az áll, hogy ha a fentieket benyújtjuk, részükről a hivatalos ügyintézés pikkpakk 30-60 nap alatt meg is van... Leendő munkaadóm telefonjának hála, helyben megvárhattam, tartott vagy 17 percig. Így most osztrák orvos (is) vagyok, lajstromba vettek, lajstromszámom: 27880.
A kórház rendelkezésünkre bocsátott egy kis lakást is, így bécsi lakos is lettem legkisebb fiammal együtt, akit közben benyomtunk egy bécsi gimnáziumba: két hét múlva kezd, kéretik szorítani neki!!! A másik kettőt (még) nem sikerült elhelyezni, feleségem, Frau Attendance is megtartja szombathelyi praxisát, így a család újragegyesülése még várat magára, illetve a hétvégekre fog korlátozódni. Nem nagyon látjuk még át, hogy-mint lesz: a kaland folytatódik. Ha igény mutatkozik rá (ha nem, akkor is), valahogy szerét ejtem majd, hogy arról is beszámoljak. Jó...?
De addig még két hét van itt, a színesedő Pfalzban. És nyakra-főre ügyelek. Ma is, holnap is. És kedden (akkor bentalvósat), szerdán (akkor behívósat), csütörtökön (bentalvós), szombaton (behívós), vasárnap (bentalvós), végül kedd (behívós). Cukorfalat főnököm egyéb kommunikációs csatorna híján valószínűleg így adja tudtomra gondterheltségét távozásom miatt. Sebaj. Állok elébe.
Illetve most fekszem, mert éjjel lett megint.
Még jelentkezem.
Hozzászólások
poe 2010-09-19
16:27
Pfalzi vagy bécsi, mindegy nekem felség. Itt ne hagyjon bennünket, mert
mi még pályázatot sem írhatunk ki egy másik királyra
Pompéry Berlin
2010-09-19 18:08
Csatlakozom!!! Rendszeres olvasód vagyok még akkor is, ha az utóbbi
idöben ennek ritkán adtam hangot. Igényt tartok a további folytatásokra is.
Hajlandó vagyok akár monetáris alapú elöfizetövé válni.
ubuge
2010-09-19 18:42
Manapság inkább csak olvasóként jelenlevő fórumtagként alul-felülírott
is arra kér: folytasd!
Andu
2010-09-20 08:51
Grüß Gott Herr Dr. König! Gratulálok az álláshoz, a világ legklasszabb
városában!
A Sprechstundennek vége, jön az Ordinationszeit! A sima névkártyáknak is vége, a minimum a
Magister, de általában rákerül az összes cafrang a monarchiás idöktöl kezdve.
Még az is, hogy K und K udvari beszállító.
A professzor feleségét (akkor is ha csak fodrász volt mielött a prof.
elvette) megilleti a Frau Professor megszólítás, erre adnak. Ugyanezzel
Dojcslandban kinevetnék az embert. De,
Wien ist anders! A Guten Morgen, Abend,
Nacht mellé belópódzik a Grüß Gott, amivel mind Hamburgban, mind Berlinben és
Düsseldorfban hülyének néznének, de Bécsben (jöööö) és Bajorországban más világ
van.
A németek szörnyü "hallozásának" ott nyoma sincs. Csak a német
turisták halloznak, meg heyeznek, ha fizetni szeretnének. Egyszer egy pincér,
aki Herr Ober és nem Herr Hallo már nagyon unta.
Odalépett a hallozó "Piefke" úrhoz és illedelmesen azt mondta:
"Der Hallo ist schon gestorben!" Ezt persze gyönyörü wienerischül. Röhögött az
egész kávéház. (Hogy kik a Piefkék? Az osztrákoknak a poroszok.)
A St. Anna kapcsán egy szomorú aktualitás. Követem hellyel-közzel egy
apuka internetes naplóját, aki kislánya betegségét, küzdelmét meséli. A
magyarországi protokollok kimerültek, a kislányt rendszeresen kezelik ott
"nálad" a leendö munkahelyeden. Altatják is sokszor. Az apuka már
mindenét elvesztette, csak a kicsinek él. Arra gondoltam, micsoda nagy
szerencse lenne, ha veled is találkoznának a St.Annában! Az apuka nem beszél
németül, ezért föleg kiszolgáltatott.
Erazs
2010-09-20 22:22
Èn is csatlakozom! Eddig naplód minden egyes betüjét olvastam!!!!
Felölem átmehet az Ausztria topikba is, ott is rá fogok klikkelni
&&&
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése