Gleccsertúra (3215 m)

Augusztus 27. csütörtök

Végül hármasban indultunk neki, Domit nem vonzotta annyira a kihívás. Jól felöltöztünk, mert Siegi papa szerint a hegyen 5-10 fok várható.

            

Schnapstal a felvonóból

A gleccserre gondolás felvonó visz, jó meredek, gyakran kell nyelni, ha az ember nem akarja, hogy beduguljon a füle. Mikor kiszálltunk, megcsapott a hegy hideg lehelete, bár Opa Siegi öt fokról szóló pesszimizmusának nyoma sem volt. Kellemes magashegyi napsütésben bámulhattuk a csodás kilátást Kurzrasra és a Schnalstalra.

            Volt mellettünk egy járókeretes nyugdíjas nénike. Feljött - járókerettel! -, aztán odahagyta a gyógyászati segédeszközt és vidáman tipegett a többiek után fényképezkedni. A gyógyító helyi levegő. Meg hogy a bennszülötteket láthatólag más fából faragták...

            

A Bergstation egyben az Alpok legmagasabban fekvő szállodája is. A Glacier Hotel Grawand ugyanis 3200 méteren fekszik és üzemel. Nem semmi. Maga a csúcs, a Grawand (állítólag a varjakról - Krahe -  kapta a nevét, de inkább a Graue Wand elferdítésének tűnik) pár száz méterre odább magasodott, kitett kaptatón lehetett megközelíteni. Kicsit aggódtam, milyen lesz végigmászni a fél méter széles sziklás ösvényen - jobbra-balra szakadék - az én tériszonyommal.

           

 

3251 méter. Félelem nélkül!

Csodák csodája. Semmi félelmet sem éreztem. Ott álltam a legmagasabb csúcson, amire valaha önerőből feljutottam, és nem volt tériszonyom! Jöttem-mentem, fényképeztem és fényképeztek, kerülgettem és kerülgettek (mert jó néhányan voltunk a tetőn) - és semmi!

            Később láttam egy középkorú nőt, aki zokogva fordult vissza ("Nem, nem nem! Képtelen vagyok rá!") onnan, ahol én fütyörészve sétáltam végig. Isten tudja, mi történt velem. De nem féltem. Kicsit se.

            

A nap hátralévő részében voltaképpen csak ereszkedtünk, 3215 méterről a faluig, Kurzrasig.

Apa és fia a gleccseren

Útközben meglátogattuk a gleccsert, kicsit hógolyóztunk, aztán tovább-bandukoltunk a holdbéli tájon. Csupa szikla, kőgörgeteg, egy-egy merész virág, de bokornak, fának, fűnek semmi nyoma. Útba ejtettük a Bella Vista nevű menedékházat (alias Schöne Aussicht, hát nem szebb olaszul??) , itt megebédeltünk, besöröztünk. Marcival megfigyeltük, hogy magashegyi környezetben a búzasör ízlik a legjobban, hát azt ittuk.

            

Az a csík ott, az az út

Jól elfáradva, élménnyel teli lélekkel és fotókkal teli memóriakártyával értünk be Kurzrasba, ahol egy helybeli arc bodegájában jócskán pótoltuk az elveszített kalóriákat. Gabi javaslatára ittunk Gatorade-t is, merthogy azzal kiegyensúlyozottabban pótolható a folyadékveszteség. Meglepően finom.

            

Az autóban hazafelé, az ereszkedéskor, mivel gyakorlatilag mindenki náthás volt már, eléggé megviselődtek a füleink, de a szokás szerint pompás vacsora feledtette a fájdalmakat.

            

A mormoták fügyültek ránk

Domi is kipihente magát, sétált a városban is, azt állítja, jól telt a napja.

            De mi lehetett az a mienkhez képest!