A Lago di Vernago körül

Augusztus 29. szombat

Utolsó teljes napunk Dél-Tirolban. Pedig ezeket a reggeliket, ezeket a vacsorákat, a kényeztetést, no és a leírhatatlanul szép túrákat nem lenne nehéz megszokni.

            Nemhiába fohászkodtam tegnap a kegytemplomban Máriához. Gabi az éjjel úgy aludt, mint a tej, mára sokkal jobban van. Nosza hát, túrára fel!

            

Úton. Háttérben a tó

Van a Schnalstalban (egyszer már ideírom az olasz nevét is: Val Senales - szerintem sokkal szebb, mint németül), szóval van a Schnalstalban egy tó, a Vernagt Stausee. A Schnalser Bachot itt felduzzasztották egy nagy gáttal és az így keletkezett kb. százhektáros tó az általa elárasztott (elnyelt) egykori település, Vernagt (Vernago) után kapta a nevét. Ennek a partjára készültünk ma.

            Túránk kiindulópontja a modern Vernagt am See volt (tehát a nem elárasztott rész). Szombat lévén, alig találtunk parkolóhelyet. A mai kirándulást is Hütték mentén fűztük fel: az első állomás a Tisenhofnak nevezett vend. egys. volt, 1810 méter magasan, ami heroikusan hangzik, de maga Vernagt is 1700 méteren fekszik, a szintkülönbség tehát nem számottevő.

            A hely állítólag már 1302-ben említést nyert valami fóliánson, a ház mindenesetre sokkal fiatalabb: a mestergerendán az 1782-es évszám olvasható. Egy faháztól nem is rossz. Rövid italozást követően továbbindultunk.

            

Ez meg itt egy kapta-tó. A Finailhof felé

Következett a a Finailhof, 1973 méteren. Az út odáig a partig lefutó meredek hegyi lejtő derekán halad, helyenként elég kitetten (kicsit sem féltem!!!), csodás kilátással a tóra. Mindenhol tehenek legeltek. Csodálatos, hogy a kolompszó milyen messzire elhallatszik.

            A Finailhof - ellentétben az előzővel - már sokkal izoláltabb, a településektől messzebb fekvő alpesi házikó. Szintén nem mai gyerek, a XV-XVI. századból való, 1981 óta műemlékvédelem alatt áll. Míg falatoztunk - a panoráma a mélyen alattunk csillogó Vernagt-tóval fantasztikus volt -, megfigyelhettük az itt lakó család életét. Egy fiatal lány tanítgatott egy járni is alig tudó kicsit (a húgát?) tehenet terelni. Az egyik legelőről kellett a jószágot egy másik, lejjebb fekvő területre hajtani.

Finailhof

Csalogatni kellett, oldalba bökni, nógatni - szóval terelni. A kislány eltörpült a hatalmas marha mellett, de ez csöppet sem zavarta. A tehenke sikeresen célba ért.

            Tovább-indultunkban a pajta falán megbámultuk az embernagyságú feszületet - minden (!) pajta falának kötelező tartozékát Dél-Tirolban -, aztán lefelé vettük az irányt. Széles ívben lekanyarodtunk a tópartig, és leltünk egy alkalmas kis ösvényt a víz mentén.

            Sok helyen napoztak, horgásztak, de senki sem fürdött, amit furcsálltunk. Bezzeg Marci! Amilyen vad és hippi és bít (igazából nem is..), ő bizony megmártózott a jéghideg habokban. Mi csak a partról biztattuk.

            

Csobb

A hazaúton várt még egy meglepetés. Az ösvény utolsó szakaszán jártunk már, mikor elénk toppant - egy láma! Nem a szerzetesfajta, hanem a négylábú. De nem is egy, hanem egy egész lámacsalád. Gyakorlatilag elállták az utat. Úgy kellett odébbhajtani őket, hogy megpaskoltuk gyapjas, meleg, poros oldalukat. Valaki itt tenyésztheti ezeket az állatokat, mert volt villanypásztor is, meg billog a fülükben.

            Este búcsúest volt a szállóban, úgy látszik, az egész turnus hazaindul holnap. Finom, ünnepélyes vacsora, gyertyafény, még bort is rendeltünk (igaz, azt megtettük majd' minden este). Vacsi után Marci és Domi elhatározta, hogy kiülnek a városba egy kicsit utcazenélni. Először a szerdai koncert helyszínére vonultak, de a kis színpad és térség olyan sötét volt és kihalt, hogy belátták: itt senki sem fogja élvezni a művészetüket. Ezután áttették a székhelyüket egy közeli utcai padra, egy kandeláber alá, így látszottak és hallatszottak is. A büszke fater (én) a közelből figyeltem őket - ez az ő produkciójuk, nem akartam zavarni. De elmulasztani sem, ha esetleg sikerük lenne.

Lám, a...

Meg is álltak elég sokan, egy család (anyuka, apuka és egy kislány) hosszasan hallgatta az ukulele-herfli-duót, akiknek láthatólag kezdett fogyni a repertoárja. Mire tíz óra lett (kb. húsz percet zenéltek), már ki is merült a zenedoboz. A sikeren felbuzdulva elhatározták, hogy jövő nyárra igazi műsorral készülnek, és több helyen, több alkalommal kipróbálják magukat. A büszke fater szerint érdemes is, nagyon ügyesek.