Vasárnapi ládavadászat

Vasárnap délután, megunva a sötét szobában kuksolást, elmentünk egy kicsit geocachingolni. Hívogatott a napsütés, a tavaszias madárcsicsergés és illatok, meg úgysem tudunk tartósan (értsd: heteken át) nyugton maradni. Felkerekedtünk hát. 

Ez a geocaching egy GPS-szel játszható játék: valaki elrejt egy dobozkát (cache) egy általa szépnek ítélt helyen, és felteszi a koordinátáit a netre, a geocaching.hu honlapra. A lelkes kalandorok nekivágnak, hogy megkeressék, aztán hazatérve a „ládában“ talált jelszóval igazolják, hogy ott jártak. Éppen idén tíz éve, hogy csatlakoztunk a „geósok“ családjához, mostanra majdnem hatszáz regisztrált megtalálásunk és nyolc saját elrejtett ládánk van már (ez kb. a középmezőny). 

Ebéd után indultunk hármasban: Gabin és rajtam kívül Gabi édesanyja (geós nicknevén: „Mama“) is elkísért bennünket. Egy hölgy korát nem illik közhírré tenni, így csak annyit árulok el diszkréten, hogy 1945-ben született… Azt hiszem, be fogom őt jelenteni a Guiness-rekordok könyvének, mint „a világon a legjobb fej“-anyóst. Sok kiváló jellemvonása közül az egyik legszembeszökőbb, hogy imád kirándulni (velünk vagy nélkülünk - de inkább velünk, ugye?), így méltó vendégszereplője ennek a csavargós-utazós blognak. 

Félúton

A rejtőnek egy kis falu, Rábagyarmat külterületén tartotta kedve eldugni a szóban forgó dobozkát, a kirándulás neve a honlap szerint: „Rába-menti minitúra“. Egy sáros földút mentén hagyva a Geopicassót, nekivágtunk a két kilométeres távnak. Nagy sár volt, közben a nap is felhők mögé bújt, nem is beszélve arról, hogy induláskor a sok cihelődéssel elment az idő. Útközben meg kellett látogatnunk egyik saját, Gencsapátiban megbújó ládikánkat karbantartás céljából, így négy óra felé hajlott, mire Rábagyarmatra értünk. 

A széles, keréknyomoktól szabdalt, alattomos indákkal beszőtt út hosszú ideig nyílegyenesen tartott a cél felé az erdő széle és a szántó között. A túrán két pontot kellett felkeresnünk, az első egy forrás volt, melynek feliratában egy bizonyos szó alkotta a jelszó első részét.  A friss vízben bakancs- és ridikülmosást is megejtettünk (ugyanis Mama nem sokkal előbb nyuszit fogott a sárban, elgáncsolta egy rosszindulatú indahurok). Ezen a ponton a krónikás tolla megbicsaklik. Érzi, hogy képességeit meghaladja annak mélylélektani igényű taglalása, hogy miért megy valaki egy erdei gyalogtúrára retiküllel a hóna alatt. Esetünkben mindkét hölgy ezt tette, valami igazolványokra meg papír zsebkendőkre történt hivatkozással, mely argumentumokat azonban jócskán gyengítette a szintén jelenlévő praktikus kis hátizsák.

Geópár

Mindegy, lemostuk a ridit, mentük tovább. A második pont koordinátái további egy kilométerrel messzebbre mutattak. Már majdnem odaértünk, mikor az eleddig jobb oldalunkon békésen csordogáló patak hirtelen bevágott elénk, az utat két-három méter mély vízmosás, kis eposzi túlzással szakadék képében keresztezve. Le kellett ereszkednünk, átlábalni a csermelyen, és a másik parton újra fel. Le a kalappal anyósom előtt. A segítő kezeket félretolva, apart kis félcipőjében, ágakba-bogakba kapaszkodva küzdötte át magát az akadályon. Mi, ugribugri negyvenesek, alig tudtuk őt követni. 

Háttérben a Rába

A „túlparton“ ismét kellemes földút fogadott. Száz lépés, egy-két kanyarulat után váratlanul feltűnt a Rába közvetlenül mellettünk, a bal oldalon. Magas partjának egészen a szélére merészkedtünk, onnan bámultuk a jó tíz méter széles, gyors sodrású, sötét, szemmel láthatóan mély folyót. Nyaranta hosszú hétvégés „fiúbuli“ keretében többször volt már alkalmam kenuzni a hátán: nem lenézendő, kispályás patakocska a Rába. 

Persze a ládát is Mama találta meg. Kétágú fa törzsében, egy odúban bújt meg (a láda, nem Mama…) A szürkülő fényben gyorsan „logoltunk“, ahogy mi hívjuk, mikor a dobozkában lapuló füzetbe néhány sort firkantunk látogatásunk emlékére, aztán gyors iramban hazaindultunk, mert még világosban akartunk átkelni a Marianna-árkon. 

Átkelés

Mire az autóhoz értünk, öreg este lett. Bozóttól tépázva, fülig sárosan (nem való nekünk luxusautó, úgyis csak geózni mennénk azzal is…), alaposan kifáradva, de igen jó hangulatban ültünk a Geopicassóban. Nem kellett este ringatni minket.

Ha már a geocachingot szóba hoztam - azért is tettem, mert remélem, még sok geós kalandról számolhatok be ezeken a lapokon - muszáj megemlítenem egyik legkalandosabb ládavadászatomat a múltból. Még 2009-ben, egy vitorlásverseny kapcsán sikerült teljesíteni a magyar „ládák“ egyik legizgalmasabbikát. Úgynevezett „virtuális“ láda, azaz nem igazi doboz, csak egy feliratot kell leolvasni jelszó gyanánt. Érdekesség, hogy a Balaton kellős közepén van. Egy meteorológiai (?) bója. A tetejére tűzött póznán annyira apró betűs a tábla (a jelszót képező felirattal), hogy igencsak közel kell menni, hogy az ember kisilabizálhassa.

Sörfelelős és ballasztperszon

Menetrend szerinti hajójáratokról nem látható, a geósok kénytelenek trükkösebbnél trükkösebb megoldásokhoz folyamodni, ha be akarják gyűjteni ezt a pontot. Ki vitorlást bérel, ki eltérít egy sétahajót (igen, olvassátok el a honlapon!), ki így, ki úgy. Gumimatrac, úszó megközelítés a távolság miatt nem jön szóba. Szóval nem is olyan egyszerű.

Alább idézném saját magamat, ahogy annak idején a geós honlapon összefoglaltam életem első vitorlás tapasztalatait. Nem utolsósorban azért, hogy itt is meglegyen (a geocaching.hu-n már elég macerás a megkeresése). Bocs.

Tehát:

kiralyek 2009.10.04 17:05 - Megtaláltam

Ezért a megtalálásért kedves vitorlázós barátaimat illeti a köszönet. Elvittek

A Balaton közepe

magukkal (mint ballasztot és hajósinast, ebben a sorrendben) egy hétvégi vitorlásversenyre. Gyönyörű idő, hatalmas élmény volt. Ami a szakzsargont illeti... Mivel későn falzoltunk, az egyik déli kardinálist északról vettük véletlenül. Negyed szélben krajcoltunk, de a pöffök miatt többször húzni kellett a fokon, különösen, mikor élesedtünk. Tudni kell azonban, hogy ha le akarunk esni, a fokon engedni kell. Spannolás helyett lehet leesni is (ez kezdő hajósinasokkal is előfordul, más értelemben...), de ha lobog a külső széljelző, jobb élesedni. Gyenge ramban pedig előkerül a spinakker, ami a bliszterrel ugyan azonos, de a genakkerrel nem teljesen.

Azt állították a vitorlás haverok, hogy ennek még értelme is van. A hat és fél év alatt én már teljesen elfelejtettem…