2016. március 21., hétfő

Síkalandok 1.

Harmadik éve adatik meg, hogy telente egy-egy hetet síelni menjünk, közösen az egész család. Nagy élmény, kinek melyik szegmens: Gabinak, hogy felnőtt fejjel aránylag hamar milyen jól „ráérzett“; Marcinak és Dominak, hogy kedvük szerint száguldozhatnak egész nap (itt találkozunk délután négykor, addig mehettek, amerre láttok, ha megéheztek, hívjatok fel - mindig felhívnak…); Áronnak, hogy egyre ügyesebben snowboadozik, akár már szűzhóban is, úttalan utakon (ő a családban a legsportolóbb); s végül nekem - nekem miért is? Hát az hosszú pszichoszomatikus történet. De kihagyhatatlan. Kezdem az elején.

Három éve még azt sem tudtam, merre van a síléc eleje. Gyermekeink unszolására mégis belevágtunk, ötvenbe hajló negyvenes szülék, hogy kitanuljuk a szakmát. Először is kellett hozzá felszerelés, ahogy srácaink mondanák: eki (etimológiailag az angol equipment szóval rokon). Ekit  - kezdő szinten - az ember inkább kölcsönöz, mint vásárol, méghozzá Szombathelyen csakis S-éknél, akik nem elég, hogy profik, de segítőkészek és barátságosak is. 

Ellentétben más, később megismert kölcsönzőkkel náluk a felszerelés kiválasztása hosszadalmas, majd egy órás procedúra. Ahogy az ész a fontos, nem a haj, éppúgy a bakancs a fontos, nem a léc - tartják. Megtestesült lábfétisiszta álom: a hozzáértő kölcsönzősök (S. úr és családja) hosszú rituális táncot lejtenek az ember csülkei körül, méregetnek, mérlegelnek, próbáltatnak - előbb csak bélést, majd a bakit is, aztán ugyanazt a bélést másik bakival, állva, guggolva, lejtős deszkán lefelé és fölfelé, minden szögből, minden áspekusból megvizsgálva az eredményt. De meg is van az értelme: mintha rám öntötték volna a végül kiválasztott hétmérföldest. 

Aztán jön a léc, a kötés vérprofi beállítása, sisak, botok, s már kész is. Vállamon a lecekkel, kezemben a bakancsokkal és a miegyébbel úgy léptem ki a méhviasz-illatú ekiszentélyből, mint aki  az anyatejjel szítta magába a havon siklás mozgáskultúráját. Ez az optikai csalódás később kitartott a pályán is: mikor kiléptem a felvonóból - később inkább a hüttéből - wasabizöld síkabátomban, sisakkal-szemüveggel-bakancsban-síléccel, amíg fel nem csatoltam, bárki azt hihette, hogy én vagyok Rudi Schwarzenschwanzler, az óriásműlesiklás utolérhetetlen bajnoka. 

A komplikációk később adódtak, a kötések kattanásától számított ötödik mikroszekundumtól kezdve. Ezeket a síléceket ugyanis a havon állva kell felcsatolni úgy, hogy egyszerűen odalép az ember az irdatlan bakancsával, mire a kötések valahogy (?) rácuppannak a megfelelő bütykökre, és hajrá. Na most a 2. sz. lécet úgy kell, ugye, felvenni, hogy a felcsatolt 1. sz. lécre nehezedsz, és felemeled az ellenoldali alsó végtagot. Nekem el lehet hinni, nincs sebezhetőbb pozitúra, mint mikor az ember féllábon áll egy csúszós valamin a jeges hótakaró felszínén, és szabad lábával a minduntalan oldalt boruló, egyre távolabb höngörödő, látszólag oly közeli, s mégis elérhetetlen másik síléc után nyújtózkodik. Sigi Trottelmeyer, a szlalom-világbajnok bezzeg csak kijön a hüttéből, bajszáról hanyagul letörli a sörhabot, miközben, látszólag oda sem figyelve - klakk-klakk - felcsatol, és eltűnik valamelyik függőleges fekete pályán, mire azt mondhatnád, grüszgott. 

Volt síkarrieremnek egy szakasza, amikor részemről az első klakkot törvényszerűen követte a hanyattvágódás, de ez már a múlté. Szembenézve a tényekkel, úgy döntöttünk, hogy az alapok elsajátításához síoktatót fogadunk. A neten garmadával kínálják magukat a jóképű, napbarnított, nagy, fehér fogakkal mosolygó sportemberek, akik már a fényképükről sugárzó magabiztossággal, hetyke fölénnyel és láthatóan domborodó izomzatukkal totál elszívták belőlem a maradék önbizalmat is. 

Végül találtunk valakit, Sándort, aki mintha direkt a mi kedvünkért tanulta volna ki a síoktatói szakmát. Mint később kiderült, bizalomgerjesztő, közvetlen srác ő, hihetetlen sítudással, de kellő empátiával a csetlő-botló negyvenesek iránt. Barátság első látásra. De haladjunk sorban.

Mivel gombhoz választottunk kabátot, azaz oktatóhoz síterepet - általa vetődtünk el Bad Kleinkirchheimbe, egy meseszép, kicsi síparadicsomba Stájerország és Karintia határán. Sándorék honlapjukon szállást is kínáltak egy remek osztrák parasztházban a sípályától rövid autóútnyira, Untertwengben.  A honlapon az állt: kérésre félpanzió. Egyszer élünk, gondoltuk, hadd koncentráljunk most a sítanulásra. Bevállaltuk azt is.

Kora délután volt, mire a helyszínre értünk. A ház saját parkolójában leállítottuk a verdát, és beljebb oldalogtunk. Sehol egy lélek. Az egyik apartmanból porszívózás zaja hallatszott. Kopogtunk, hahóztunk, mire kisvártatva előbújt egy mosolygós, középkorú férfi, mint kiderült, a ház magyar gondnoka, az egyszerűség kedvéért szintén Sándor. Bemutatkoztunk, váltottunk pár barátságos szót, azután Sándor gyorsan elhelyezett bennünket a szállásunkon, mert, úgymond, Sanyi (ez most az oktató) üzent nekünk: menjünk utána a Kaiserburgra. „Sílécestől?“ - kockáztattam meg a kérdést. „Persze. Most lesz az első órátok.“ A gyomrom összeugrott, mint a teniszlabda. Szóval már ma megtörténik. 

Szedelőzködtünk. A fiúk természetes rutinnal, mi a kezdők tétovaságával. Sándortól (a gondnoktól) megkaptuk az útbaigazítást a Kaiserburg felé, és autóba vágtuk magunkat a havasok irányába. A letekert ablakon keresztül még kedélyesen odavetettem Sándornak (a gondnoknak), hogy este alig várjuk a félpanzós vacsorát. 

A jó Söndinek mintha letörölték volna a mosolyt az arcáról. Kiderült, hogy titkos bánatára tapintottunk rá. Mióta (pár éve) itt dolgozik, még senki sem kért félpanziót, és ő igazából nem is nagyon tud főzni. A félpanzió csak a széphangzás mián került fel a honlapra. De azért ne aggódjunk, megteszi, ami tőle telik. Csinál estére Spätzle-t. Jó lesz?

Szívünk minden empátiájával megnyugtattuk a talajvesztett gondnokot, és vegyes érzelmekkel útrakeltünk életünk első síleckéje felé. 


(Folytatása következik)

3 megjegyzés:

  1. Klassz, mint mindig, de épphogycsak belejöttem az olvasásba. remélem, a nyuszi megtojja a folytatást :)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm, bár minden kívánságom ilyen könnyen teljesülne :)
    Kellemes ünnepeket a felséges családnak, remélem, együtt!! (poe)

    VálaszTörlés