Július 26. kedd (később)
Szemmel
láthatóan azonban majd‘ mindenki akart - mármint füvet vásárolni. Mi a csekély
kivételt képviseltük a fényes délelőtt irdatlan dárdákat pöfékelő átlagemberek
között. Ámde, hogy azért mi is kirúgjunk a hámból, lévén Amszterdam, ráadásul a
küszöbön áll családunk nyári szenzációja, Áron öcsém sikeres (?) felvételije,
mi is betértünk egy boltba, melynek árukészlete magába foglalta a világ
szeszesitalválasztékának jelentős hányadát. A patinás polcokon az elképzelhető
legváltozatosabb méretű, alakú, színű, és legfőképp tartalmú palackok
sorakoztak, kínálva legális, vagy éppen máshol tiltott élvezetüket. Hiszen a
holland fővárosban még egy olyan ártatlan (?) termék, mint az alkohol valahogy
kapcsolatba kerül a kábítószerrel.
Hölgyeim és
Uraim, mivel lehet nagyobb pusztítást elérni, mint a hagyományos
kilencven-akárhány százalékos alkohollal? Egyszerű! Áztassunk bele marihuánát! Ha
nem elég, tessék a varázsgombás verzió! De itt van az abszintos-kokaleveles
vodka is. Döbbenet…
Ennél mi azért
szolidabb áruval is beértük A bolt hátsó, efeledett, ritkán látogatott részében
hevertek a hagyományos italok. A mi választásunk a jenever nevű italra esett,
ami lényegében egy gabonából készített alkoholos ital, egyfajta gin, hagyományosan
holland, és egyike a világ legrégebbi italmárkáinak.
Hát, ezzel
koccintunk, ha édes öcsémet felveszik az orvosi egyetemre, illetve ebbe fojtjuk
bánatunk, ha a gyermek mégsem lesz medikus.
 |
| Egy érvényes közhely: Észak Velencéje |
Namármost.
Míg édesapám e
bejegyzés korábbi részében egyetlen kecses mondattal elintézettnek tekintette
az egész ‚bicikli‘ témakört, én itt tennék egy-két személyes kiegészítést.
Amszterdamban mindenki biciklivel jár. De tényleg, mindenki. Autót csak elvétve
lát az ember, mindenhol bicikliút, lapos ország, ideálisnak tűnik a helyzet.
Pedig, ó
fájdalom, a valóság ettől igencsak messze van. Adott egy bicikliben enyhén
képzett, a sétálást preferáló, békés természetű srác. (Ez lenne az Önök
alázatos narrátora.) És őt hirtelen körülveszi az a leírhataatlan,
elképzelhetetlen, követhetelen, és mégis valahogy működni látszó TÉBOLY, ami
nem más, mint az amszterdami (biciklis) közlekedés. A délolasz kisvárosok
közmegegyezésen alapuló közlekedését egy az egyben adaptálta a dicső holland
nép, és könnyedén kerekezik az egyik halálközeli élményből a másikba. Baj, az
sohasem történik, de turista, ráadásul kerékpárt ki nem állható turista számára
az élmény meglehetősen kettős.
Mert lehet,
hogy bármelyik pillanat lehet az utolsó (vagy csak így érzed), mégis itt
biciklizel Amszterdam szívében a csatornák mentén…
A Dam tér hatalmas,
és valóban a Központ: a város nyaraló apraja-nagyja előbb-utóbb ide lyukad ki.
A tömeg mögött pedig ott áll a maga tekintélyt parancsoló valójában a
Koninklijk Paleis, azaz a királyi palota. A monarchia eme ékes építméne azonban
eredetileg nem a királyi család számára épült, a vároháza szerepét töltötte be,
s a holland aranykor, a 17. század alapján épült. A király csak később
költözhetett be. Egyébként Amszterdamban nem is túl népszerű, s a város emiatt
örök rivalizálásban áll Hágával, a királyi fővárossal. A palota azonban mint
városháza és mint királyi palota is egyaránt gyönyörű.
A Damon
található még a Bijenkorf, azaz méhkaptár nevű bevásárlóközpont. Ez egy 146
éves áruház, és igencsak nívós göncöket talál az ember, mind a hat emeletén.
Természetesen egy-két darabnak meglehetősen borsos az ára, de a választék és a
minőség, az igazán lenyűgöző. Édesanyám buzgó érdeklődéssel tűnt el az
áruhalmok mögött, mi mérsékelt lelkesedéssel követtük. Ez a lelkesedés el is
fogyott úgy a harmadik emelet körül. Mikor már az összes selyemnyakkendőt,
kasmírsálat, bőrkesztyűt és mandzsettagombot végignéztük, úgy döntöttünk, itt
csak akkor vár ránk több móka, ha csinálunk magunknak. Éppen ezért édesapával
és két öcsémmel bújócskázni kezdtünk. Elbújni könnyű egy ekkora helyen, no de a
sarokba fordulva elszámolni százig úgy, hogy egyetlen segítőkész eladó se
jöjjön oda a magában motyogó, behunyt szemű illetőhöz…
A Bijenkorf
legfelső emeletén aztán összefutott a család, és az ott található konyhatechnikai
bolt megtekintése után egyhangúlag úgy döntött, ideje ebédelni. A
légkondicionált épület ajtajain kilépve ismerős ökölként csapódótt arcunkba a
ganjaszag, de erre rá se rántva egy pékségbe tértünk.
 |
| Valahol a Belvárosban |
A következő
célunk a virágpiac, azaz Bloemenmakt volt, ez egy úszó hajókból álló piac, amit
ellep a tulipánhagyma. Minden mennyiségben tulipánhagyma, szinte
étvágygerjesztően gyönyörű virágokat ígérő fényképekkel. Persze a Növeszd
magad! marihuána-készlet itt is megvásárolható. A vrágpiacot szegélyező
aprócska boltok egyike felkeltette a figyelmünket. Ez egy távol-keleti
orientalista bolt volt, és mivel kisebbik öcsém, Domi, és én magam is eléggé
érintettek vagyunk tea-, valamint tibet-buddhizmus témakörökben ide betértünk.
Nem is bántuk meg, hogy így tettünk, egy öntöttvas teáskannával, valamint
kétféle teakülönlegességgel távoztunk a boltból…
Piacból
azonban sosem lehet elég, ezért a hazautat az Albert Cuyp nevét viselő piacon
keresztül tettük meg. A bicajokat egy fához lakatoltuk, és szétnéztünk. A
turistacsalogató műanyagárut leszámítva igazán érdekes volt a felhozatal. Friss
hal, jégen, hihetetlen mennyiség és változatosság. Egy bolt a világ különleges
fűszereire koncentrál, némelyiknek a nevét sem hallottam, nemhogy az ízét
ismertem volna.
Aprócska
boltok, a világ minden tájáról idetelepült küföldiek igényei szerint. Halal
húsbolt, afrikai gyümölcsösbolt, indiai zöldségek. Rengeteg ember, és a tömeg
feje fölött színes, vidám mintájú afrikai ruhák lebegnek a standokról lógva.
Aznap délután
a Cuyp egy másik arcát is megismertük, de erről majd később.
| A |
Azonban nem
sokáig ültünk nyugodtan, a békességet élvezve. (Ez a magatartás eléggé jellemző
a családra, lásd e komplett blogot…) Nemsokára édesanya, édesapa és én (!) újra
biciklire ültünk, és a város csendes lakónegyedein át kerekeztünk.
Nemsokára
rábukkantunk a Sarphatiparkra, itt a bicajt letámasztva csatlakoztunk a
napfényt és a zöldet (hihi) élvező hollandokhoz. Itt láttam két totál beszívott ötvenes arcot,
akik mesterien frizbiztek egymással.
Kanyarban dobták. Lenyűgöző volt.
Hazafelé ismét
a Cuypon át bicikliztünk, és azt kellett tapasztalnunk, hogy itt időközben
elszabadult a pokol. Az árusok összepakolták motyóikat a holnapi nyitásig, ám
vígan hátrahagyták a szemetet. Erre érkezett meg a környék madárvilága,
kimazsolázgatni az ehető részeket. A verebek megszokottak itthon is. A galambok
láttán szemünk se rebbent. A sirályok csapatai már kissé szokatlanok voltak,
ahogy víjjogva csapongtak körülöttünk, az abszolút megdöbbenést azonban azok a
szürke gémek keltették, akik a legnagyobb hidegvérrel sétálgattak fel alá, majd
vadul nekiestek a zsákoknak. És nem egy vagy kettő volt belőlük. méretre és
mennyiségre egy óvodáscsoporthoz hasonlíthatnám őket. Hitchcock mester jutott
az eszünkbe…
Hazaértünk,
kivágódva a madárfelhőből, hogy megtudjuk,
vajon mi lett az eredmény? Gazdagabb lesz-e valamelyik egyetem egy újabb
orvostanhallgatóval, vagy sem… És én ennél a hihetetlen lebegő feszültségnél
adom vissza a szót édesapámnak, hogy tovább írja családunk, és középső fiának sorsát,
megköszönve figyelmüket:
Király Márton ( Az Önök Alázatos Narrátora )
Apropó
madarak… Kiderült, hogy Amszterdamban csapatostul él a kis sándor papagáj… Nem
csoda, hogy nem jött oda hozzánk az a vadállat…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése