2010-02-21 00:39
Jelentem, hála a be- illetve
hozzászólásoknak, a szűrő-ügy megoldódott. Most elmesélem a gitárhúr-ügyet is.
Az úgy volt, hogy közvetlenül a költözésem előtt elszakadt a gyakorló gitárom egyik húrja, és Magyarországon már nem volt időm (erőm, figyelmem) újat venni. Sebaj, gondoltam, majd ebben az ipari nagyhatalom Deutschlandban beszerzek egyet. Nem sejtettem, milyen nehézségekkel kell szembenéznem.
Először is csak úgy nem lehet itt hangszerboltot találni. Mint mondtam, ez a város inkább a szenior-korosztályt célozza piacaival. Gyógyszertár minden sarkon van, a Hörgerätet meg szinte úgy dobják utánad, mankóból és protézisből is túlkínálat mutatkozik – de nem így gitárhúrból. Többféle keresőszóval „rágugliztam” a témára, ki is dobott vagy három hangszerboltot a környéken. Vadiúj GPS-embe betápláltam az adatokat és hajrá!
...Az első cím egy családi ház volt egy közeli falucskában. Távoli tehénbőgés, rusztikus trágyaszag, a ház oldalán felirat: „Gitarrenhimmel”. E táblácskán kívül semmilyen bizonyíték nem szólt amellett, hogy Clapton és haverjai ide járnának bevásárolni, ha fogytán a tépnivaló. Az ajtó persze zárva (szombat délelőtt volt). Egy darabig ólálkodtam az ablaknál, de jött egy fekete korcs eb és jobbnak láttam visszavonulni.
A második címmel sem volt szerencsém, erre is egy (másik) faluban találtam rá: itt még táblácska sem volt. Csak egy nagy kombájn a ház mögött. Vagy cséplőgép. Gitárhúrra még csak nem is hasonlított.
Egyik ebéd közben aztán rákérdeztem a kollégáimnál, hátha valaki zenél. Mondták is azonnal: nem messze attól a helytől, ahol korábban laktam, ezen és ezen a sarkon, a város legnagyobb hangszerboltja található! (Nem nagy kunszt persze, ha ez az egyetlen...) És ma, igen, ma, végre, annyi gitárhúr nélkül töltött keserű nappal és álmatlan éj után, délelőtt pontban tizenegykor ott állhattam a sokat ígérő MUSIKWELT felirat alatt! Nem ám falra rajzszögezett á-négyes papír, nem is kézzel rótt girbegurba nagybetűk: ez valódi neonreklám volt, már az utca túlsó végéről látni lehetett. Nagy reményekkel nyitottam be a sötétített üvegű, nagystílű ajtón (mit ajtón: portálon).
Egy szemüveges fiatalember mosta fel éppen a követ a jókora helyiségben, rajta kívül senki sem volt jelen. Hangszer sem. Az egyetlen bútor a bálterem nagyságú hodályban az a piros vödör volt, amibe a tag a felmosórongyot mártogatta. A srác kedvesen köszönt és elém jött (gondolom, hogy ne járkáljam össze a még nedves padlót). Kérdésemre, hogy én voltaképp hangszerboltot keresnék itt (a kinti neonfelirat szerint nem is alaptalanul), a szemüveges cleaning manager közölte, hogy a Musikladen elköltözött fel az emeletre, emitt meg hamarosan autószalon nyílik. Elmagyarázta, merre kell mennem (ki az épületből, át a garázsokon és a lépcső tetején jobbra), majd szívélyes keretek között elváltunk. Mondanom sem kell, hogy kétszer kerültem meg a háztömböt, de garázssornak, lépcsőnek meg emeletnek a nyomára sem leltem. Másodszor haladtam el a (volt!) MUSIKWELT előtt, mikor a srác észrevehetett a sötétített üvegen keresztül (mellékmondat következik: vajon mi értelme egy kirakatnak, ha sötétített az üvege? Ilyen is csak itt, a Pfalzban van...), mert kijött a bolt elé és utánam kiáltott, hogy megtaláltam-e? Visszajöttem, és elmagyaráztam neki, hogy nem, mert akkor nem kerengenék itt, mint a világtalan héjamadár. Tulajdonképpen, fűzte tovább a szót az úr, ha jól meggondolja, az emeleten nem is hangszerbolt működik, hanem zeneiskola. Zeneiskolát keresek? Nem, válaszoltam türelmesen, egyetlen satnya kis gitárhúrra lenne szükségem, de másfél hónapja hiába vadászok rá. Megeshetett rajtam a szíve, mert töprengő hallgatásba burkolózott, majd kibökte, hogy van ám egy másik (?) hangszerbolt is a városban, menjek erre meg erre, forduljak be itt és itt és már meg is érkeztem. Míg magyarázott, mindkét kezével hevesen gesztikulált, s a boltajtó csendben becsukódott mögötte. Szép, masszív, gombos boltajtó volt. A gomb kívül helyezkedett el, a zárat pedig látogatásom után jótevőm „zárva” állásba fordította. Katt. A fickó elnémult, egymásra meredtünk. Tétován megrángatta a boltajtót, de az persze nem engedett. Bocsánatkérést motyogtam, mintha én lettem volna az oka, hogy kinn ragadt. Nem tesz semmit, mondta, és gyöngyözni kezdett a homloka, pedig mínusz két fok volt. Mit tehettem mást, elindultam az általa mutatott irányba (lehet, ha most kérdezném, máshová küldene el...). A sarokról visszanézve láttam, hogy új barátom széles taglejtéssel mobiltelefonál, valószínűleg erősítésért.
A hangszerboltot meglepően könnyen megtaláltam, nyitva is volt, hangszert is árultak benne. Sőt gitárhúrt is. Azt hiszem, a roskatag hangszerész rondán átvágott, mivel majdnem három Eurót elkért egyetlen húrért (árcédula sehol), de mit bántam én! Kicsengettem az aranyakat, zsebrevágtam a húrt és iszkiri.
Elmentem sétálni egyet a Pfalzi erdőben (erről is mesélnék majd, csodaszép a táj), hazafelé meg beugrottam kenyérért egy szupermarketbe a város szélén. Sohasem jártam itt korábban, hatalmas üzlet, a tornacipőtől a kelkáposztán át a tangóharmonikáig (!) mindent árusítanak. És ki jön velem szembe a bejáratnál? Azt fogjátok hinni, hogy csak úgy kitaláltam a sztori kedvéért, de becsületszavamra így volt, ilyet költeni nem lehet: hát a felmosós fiatalember! Két keze egy-egy gyerekben végződött és már messziről, szívélyesen integetett. Megtaláltam-e, kérdi, van-e már gitárhúrom? (A saját bajáról említést sem tett.) Megmutattam neki a háromeurós csodát, megköszöntem neki még egyszer a segítségét, aztán ki-ki ment a dolgára.
Hát ez a Pfalz dióhéjban. Lehet, hogy könnyebb hallókészüléket vagy térdmerevítőt kapni, mint gitárhúrt; lehet, hogy furcsa és szokatlan itt egy és más. De jó emberek itt is vannak. Sőt, mintha egyre többen lennének.
Ja: itthon vettem észre, hogy D-húrt vettem G helyett.
Az úgy volt, hogy közvetlenül a költözésem előtt elszakadt a gyakorló gitárom egyik húrja, és Magyarországon már nem volt időm (erőm, figyelmem) újat venni. Sebaj, gondoltam, majd ebben az ipari nagyhatalom Deutschlandban beszerzek egyet. Nem sejtettem, milyen nehézségekkel kell szembenéznem.
Először is csak úgy nem lehet itt hangszerboltot találni. Mint mondtam, ez a város inkább a szenior-korosztályt célozza piacaival. Gyógyszertár minden sarkon van, a Hörgerätet meg szinte úgy dobják utánad, mankóból és protézisből is túlkínálat mutatkozik – de nem így gitárhúrból. Többféle keresőszóval „rágugliztam” a témára, ki is dobott vagy három hangszerboltot a környéken. Vadiúj GPS-embe betápláltam az adatokat és hajrá!
...Az első cím egy családi ház volt egy közeli falucskában. Távoli tehénbőgés, rusztikus trágyaszag, a ház oldalán felirat: „Gitarrenhimmel”. E táblácskán kívül semmilyen bizonyíték nem szólt amellett, hogy Clapton és haverjai ide járnának bevásárolni, ha fogytán a tépnivaló. Az ajtó persze zárva (szombat délelőtt volt). Egy darabig ólálkodtam az ablaknál, de jött egy fekete korcs eb és jobbnak láttam visszavonulni.
A második címmel sem volt szerencsém, erre is egy (másik) faluban találtam rá: itt még táblácska sem volt. Csak egy nagy kombájn a ház mögött. Vagy cséplőgép. Gitárhúrra még csak nem is hasonlított.
Egyik ebéd közben aztán rákérdeztem a kollégáimnál, hátha valaki zenél. Mondták is azonnal: nem messze attól a helytől, ahol korábban laktam, ezen és ezen a sarkon, a város legnagyobb hangszerboltja található! (Nem nagy kunszt persze, ha ez az egyetlen...) És ma, igen, ma, végre, annyi gitárhúr nélkül töltött keserű nappal és álmatlan éj után, délelőtt pontban tizenegykor ott állhattam a sokat ígérő MUSIKWELT felirat alatt! Nem ám falra rajzszögezett á-négyes papír, nem is kézzel rótt girbegurba nagybetűk: ez valódi neonreklám volt, már az utca túlsó végéről látni lehetett. Nagy reményekkel nyitottam be a sötétített üvegű, nagystílű ajtón (mit ajtón: portálon).
Egy szemüveges fiatalember mosta fel éppen a követ a jókora helyiségben, rajta kívül senki sem volt jelen. Hangszer sem. Az egyetlen bútor a bálterem nagyságú hodályban az a piros vödör volt, amibe a tag a felmosórongyot mártogatta. A srác kedvesen köszönt és elém jött (gondolom, hogy ne járkáljam össze a még nedves padlót). Kérdésemre, hogy én voltaképp hangszerboltot keresnék itt (a kinti neonfelirat szerint nem is alaptalanul), a szemüveges cleaning manager közölte, hogy a Musikladen elköltözött fel az emeletre, emitt meg hamarosan autószalon nyílik. Elmagyarázta, merre kell mennem (ki az épületből, át a garázsokon és a lépcső tetején jobbra), majd szívélyes keretek között elváltunk. Mondanom sem kell, hogy kétszer kerültem meg a háztömböt, de garázssornak, lépcsőnek meg emeletnek a nyomára sem leltem. Másodszor haladtam el a (volt!) MUSIKWELT előtt, mikor a srác észrevehetett a sötétített üvegen keresztül (mellékmondat következik: vajon mi értelme egy kirakatnak, ha sötétített az üvege? Ilyen is csak itt, a Pfalzban van...), mert kijött a bolt elé és utánam kiáltott, hogy megtaláltam-e? Visszajöttem, és elmagyaráztam neki, hogy nem, mert akkor nem kerengenék itt, mint a világtalan héjamadár. Tulajdonképpen, fűzte tovább a szót az úr, ha jól meggondolja, az emeleten nem is hangszerbolt működik, hanem zeneiskola. Zeneiskolát keresek? Nem, válaszoltam türelmesen, egyetlen satnya kis gitárhúrra lenne szükségem, de másfél hónapja hiába vadászok rá. Megeshetett rajtam a szíve, mert töprengő hallgatásba burkolózott, majd kibökte, hogy van ám egy másik (?) hangszerbolt is a városban, menjek erre meg erre, forduljak be itt és itt és már meg is érkeztem. Míg magyarázott, mindkét kezével hevesen gesztikulált, s a boltajtó csendben becsukódott mögötte. Szép, masszív, gombos boltajtó volt. A gomb kívül helyezkedett el, a zárat pedig látogatásom után jótevőm „zárva” állásba fordította. Katt. A fickó elnémult, egymásra meredtünk. Tétován megrángatta a boltajtót, de az persze nem engedett. Bocsánatkérést motyogtam, mintha én lettem volna az oka, hogy kinn ragadt. Nem tesz semmit, mondta, és gyöngyözni kezdett a homloka, pedig mínusz két fok volt. Mit tehettem mást, elindultam az általa mutatott irányba (lehet, ha most kérdezném, máshová küldene el...). A sarokról visszanézve láttam, hogy új barátom széles taglejtéssel mobiltelefonál, valószínűleg erősítésért.
A hangszerboltot meglepően könnyen megtaláltam, nyitva is volt, hangszert is árultak benne. Sőt gitárhúrt is. Azt hiszem, a roskatag hangszerész rondán átvágott, mivel majdnem három Eurót elkért egyetlen húrért (árcédula sehol), de mit bántam én! Kicsengettem az aranyakat, zsebrevágtam a húrt és iszkiri.
Elmentem sétálni egyet a Pfalzi erdőben (erről is mesélnék majd, csodaszép a táj), hazafelé meg beugrottam kenyérért egy szupermarketbe a város szélén. Sohasem jártam itt korábban, hatalmas üzlet, a tornacipőtől a kelkáposztán át a tangóharmonikáig (!) mindent árusítanak. És ki jön velem szembe a bejáratnál? Azt fogjátok hinni, hogy csak úgy kitaláltam a sztori kedvéért, de becsületszavamra így volt, ilyet költeni nem lehet: hát a felmosós fiatalember! Két keze egy-egy gyerekben végződött és már messziről, szívélyesen integetett. Megtaláltam-e, kérdi, van-e már gitárhúrom? (A saját bajáról említést sem tett.) Megmutattam neki a háromeurós csodát, megköszöntem neki még egyszer a segítségét, aztán ki-ki ment a dolgára.
Hát ez a Pfalz dióhéjban. Lehet, hogy könnyebb hallókészüléket vagy térdmerevítőt kapni, mint gitárhúrt; lehet, hogy furcsa és szokatlan itt egy és más. De jó emberek itt is vannak. Sőt, mintha egyre többen lennének.
Ja: itthon vettem észre, hogy D-húrt vettem G helyett.
Hozzászólások
amadeus
2010-02-21 09:43
Kedves ifjú (ledoktorált, de Németországban még járatlan, ezért csöppet
tapasztalatlan) Barátom!
Jómagam is (házihasználati szinten) gitáros vagyok. Igaz, egy ideje
átálltam a szájharmonikára. (Elönye: nem kellenek hozzá húrok, hátránya: kicsit
macerás egyszerre énekelni és szájharmonikázni.)
Szóval, engedj meg egy jótanácsot:
Az ember sohasem vesz egy (1) húrt a gitárhoz, hanem mindig egy
készletet. Elöször is a húrok olyanok mint az ember idegei, kiöregednek,
elvesztik a rugalmasságukat. Másodszor, ha veszel egy (1) új húrt, felhúzod,
tuti, hogy legkésöbb másnap egy másik fog elszakadni, és kezdödik elölröl a
kálvária. Ez Murphy törvénye, el kell fogadnunk.
Bezárólag még egy jótanács:
Ne futkoss össze-vissza gitárhúrokért, mire való a világ legnagyobb zsibvására,
az eBay? Ez nem ismer lehetetlent, kényelmesen megrendelheted, és pár nap alatt
házhoz jön a cucc. Mint láthatod, egy teljes készlet gitárhúr küldéssel együtt
már kb 7 Ojróért kapható.
U.i.: Van tésztaszüröjük is!
reguska
2010-02-21 20:24
Nagyon tetszett a gitárhúros sztori, folyamatosan olvasom a naplódat és
várom az újabb történeteket. Köszönjük, hogy írsz!!!!
Pompéry Berlin
2010-02-21 23:40
Csak ma kerültem MON-közelbe, így nem tudtam időben jótanácsot adni.
Eleve egy új szűrő vásárlását javasoltam volna, miután annak összege nem áll
arányban a beleszáradt tésztamaradványok eltávolításához szükséges idővel.
Változatlanul nagy élvezettel olvasom blogodat és szerintem már annyi
embernek javasoltam, hogy ha az utóbbi két hétben netán ugrásszerűen
megnövekedett volna a MON-ra bejelentkezők száma, akkor az emiatt van.
hunor
2010-02-22 06:40
A felhasználók listájára kattintva ezt ellenőrízni is lehet. De nemcsak
a regisztrálások száma, hanem az aktivitás is megnövekedett, az egész fórumban,
nem?
Lepu
2010-02-22 08:49
Ja. Egész Magyarország ki akar vándorolni...
poe 2010-02-22
11:24
Most olvastam legutóbbi kis remekedet, megszépítetted és megvidámítottad
az amúgy borús délelőttömet. Köszönet érte.
hunor
2010-02-22 12:53
Ha jól tudom, Ama legközelebb az ulmi magyar nőket fogja elbűvölni a
klubban tartott koncertjével.
PS: a klubban nem vagyok biztos, de a többiben igen.
Erazs
2010-02-22 13:19
A gitáros sztori nekem is nagyon bejött .
Különben az elsö topik amit megnézek, ha belépek a Mon-ra a
Köznapló.
&&&
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése