2010-01-26 21:39
Némi kihagyás után ma este jutok hozzá először,
hogy emlékirataimat folytassam. Pedig sok a mesélnivalóm: kezdem magam
kiismerni a városban és a kórházban egyaránt, kialakulóban van az ismeretségi
köröm, akikkel nemcsak munkaidőben találkozom... Egyszóval halad, fejlődik
minden, pantha rhei meg ilyenek. A kórházban rajtam kívül még három magyar
kolléga dolgozik különböző osztályokon. Hát persze, hogy próbálunk
összetartani. Mindannyian fiatalabbak nálam jó egynéhány évvel, ketten közülük
gyakorlatilag pályakezdők, tele lendülettel és kalandvággyal. Jó látni őket.
Csak arra gondolok néha, vajon ki marad akkor Magyarországon? Nemcsak az a baj,
hogy sokan eljönnek otthonról, hanem az is, hogy a legjobbak lépnek le,
legalábbis egyértelműen megmutatkozik egyfajta kontraszelekciós hatás. Az
orvostársadalom kelet-nyugati irányú népvándorlása egyébként itt, németföldön
is tetten érhető: a pirmasensi kórház orvosállományának (ma hallottam) 30%-a
külföldi, elsősorban arab, perzsa, orosz, lengyel (és magyar!). És ez az arány
még nem is kirívó: az északi Bundeslandokban a külföldi doktorok aránya eléri a
70%-ot is. A német orvosok ugyanis szintén elvándorolnak - Angliába vagy a
skandináv országokba.
Azt is egyre jobban látom, hogy magyarországi tudásunkkal idekint sem kell szégyenkeznünk. Ide kell írnom, megcáfolandó az (otthoni) közhiedelmet, hogy a magyar egészségügy szakmai felkészültsége – tudom, nehéz elhinni, de így van – európai színvonalú. Már ami a fejekben lévő tudást illeti. A hangnem, a bánásmód, a mocskos, kisstílű hálapénzrendszer, az omló vakolat és a rozsdaette ágyrács más téma. Szomorú látni, hogy az egyetemről kikerült ifjú doktornemzedék világmegváltó lendülete néhány év alatt lecseng és a felnövő generáció eltanulja tutorainak kiégett hozzáállását. A magyar egészségügy lelki nyomora ezért termeli újra önmagát. Nem a tudással és nem az emberekkel van baj, hiszen idekint olyan jól működnek a kollégák. Hogy ez mit jelent? Hogy reményt keltő vagy éppen lehangoló az otthoni jövő szempontjából? Hát nem is tudom.
Megint este lett és leragad a szemem. Hiába, fárasztó a német nyelv, a szokások, amikhez alkalmazkodni kell, az idegen környezet.
De már nem is annyira idegen. Holnap folytatom!
Azt is egyre jobban látom, hogy magyarországi tudásunkkal idekint sem kell szégyenkeznünk. Ide kell írnom, megcáfolandó az (otthoni) közhiedelmet, hogy a magyar egészségügy szakmai felkészültsége – tudom, nehéz elhinni, de így van – európai színvonalú. Már ami a fejekben lévő tudást illeti. A hangnem, a bánásmód, a mocskos, kisstílű hálapénzrendszer, az omló vakolat és a rozsdaette ágyrács más téma. Szomorú látni, hogy az egyetemről kikerült ifjú doktornemzedék világmegváltó lendülete néhány év alatt lecseng és a felnövő generáció eltanulja tutorainak kiégett hozzáállását. A magyar egészségügy lelki nyomora ezért termeli újra önmagát. Nem a tudással és nem az emberekkel van baj, hiszen idekint olyan jól működnek a kollégák. Hogy ez mit jelent? Hogy reményt keltő vagy éppen lehangoló az otthoni jövő szempontjából? Hát nem is tudom.
Megint este lett és leragad a szemem. Hiába, fárasztó a német nyelv, a szokások, amikhez alkalmazkodni kell, az idegen környezet.
De már nem is annyira idegen. Holnap folytatom!
&&&
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése