Montreux, Chillon-kastély

Augusztus 20. csütörtök

Reggel nyolc órakor jelenés az autónál: új parkolócédulát kell váltani, mely mellesleg csak két óra hosszan érvényes. Gyors séta az ébredő városban Gabival, reggeli beszerzése egy Kristóf által ajánlott élelmiszerboltban. Otthon erélyesen kellett költögetni az ifjakat, de sikerrel jártunk: mire lejárt volna a parkolójegyünk, már autóban ültünk, útban Montreux felé.

            Montreux a szomszéd tóparti város. Promenádja, ha lehet, még színesebb, mint Vevey-é. Szálloda szálloda hátán, hömpölyög a tömeg.

            A tavon egy vízisíző küszködött, mint kiderült, egy családapa szerette volna két gyerekét beavatni a sportág rejtelmeibe. A kisebbik azonban ellenállni látszott. A motorcsónak jó kétszáz méternyire volt a parttól, de tisztán hallottuk, hogy kiabál segítségért a kisfiú. Ha siklott is pár métert, utána törvényszerűen beleborult és kiabált, hogy engedjék fel a hajóra, őneki elege van. Papa azonban másként akarta: a kiskölyköt minduntalan vontatóra vették, hiába tiltakozott. Rossz volt hallgatni.

            Montreux-ban sok híresség megfordul: itt rendezik évről évre a világhírű jazzfesztivált, a Queennek is volt itt stúdiója, ennek emlékét őrzi a parton Freddy Mercury legendás, egész alakos szobra az ikonikus mikrofontartó rúddal. Sőt, állítólag a Deep Purple tagjai is itt hesszeltek éppen a parton, mikor valami fanatikus felgyújtotta egy előkelő szálloda hallját, pont egy Frank Zappa-koncert közben. És a füst, amely a víz felett gomolygott, ihlette a rockzene nagy slágerét: Smoke on the water...




A Chateau Chillon

            De a délelőtt még mindig nem ért véget. Montreux-ból továbbautóztunk Chillonba, a híres középkori várhoz, mely, hála Svájc aránylag békés történelmének, meglepő épségben vészelt át vagy hétszáz évet. "A háború idején, mikor a berniek betörtek... " - így az ismertető. Az "a" háború az egyetlen az ő emlékezetükben. Ami vagy hat évszázaddal ezelőtt volt...

            Csodaszép, vadregényes, romantikus vár. Végigjárni kb. három-négy óra, ami épp a kellemes zónán belül van. Kristóf szerint (aki ezt a programot ajánlotta volt): bemész, fain, fain, vége van, fain. 

            A börtönben raboskodott anno egy bizonyos Francois Bonivard, egy genfi szerzetes. A történet kicsit zavaros (nekem), mert a jó Franci egyszerre volt prior egy Genf melletti kolostorban, de ugyanakkor a korai reformáció élharcosa is. Azt írják, négyszer nősült...

            III. Károly, Savoya hercege el akarta venni a Bonivardok birtokait (talán, mert reformátusokká lettek?), köztük Genfet is, amin alaposan összevesztek a priorral. A vége az lett, hogy Francoist bebörtönözték a Chateau Chillonba, a pincébe, ahol keservesen sínylődött évekig, mígnem a berniek (lásd fent) kiszabadították. A történelmi emlékezet úgy őrizte meg alakját, mint Genf polgárainak hősi védelmezőjét. A valóságban állítólag elég korhely alak volt.

            Az egész sztori azért maradt fenn, mert Lord Byron, a költő vagy háromszáz évvel később Shelley barátjával hajókázott a Genfi-tavon és betért Chillon várába is. Itt értesült a barát sanyarú sorsáról, s romantikus poéta révén, rögtön egy 392 soros verset rittyentett belőle "The prisoner of Chillon", azaz "A chilloni fogoly" címmel.

            Megbámultuk az oszlopot, amelyhez láncolták, és a graffitit, melyet maga Byron firkált rá, ejnye, ejnye.

            A vár másik látványossága Domi szerint az árnyékszék volt, nekünk azért a többi helyszín is bejött. Kora délután hagytuk magunk mögött a mesebeli chateau-t.

            A nap további részében veszekedtünk (ritkán, de szoktunk. Főleg fáradtan és éhesen.), kaját kerestünk a tó mentén, átruccanva Franciaországba is. Este Marcival kettesben elköltöttünk egy-egy korsó sert a vevey-i English Pubban ("Világvége" söröző...).